Bulguros töltött káposzta

* Szezonális: Karácsony
* Elkészítési idő: 1 óra vagy több
* Főzési idő: 45 perc

Hozzávalók:
- 1 közepes fej káposzta,
- 80 dkg vegyes darált hús (csirke-sertés),
- 5 gerezd fokhagyma,
- 25 dkg bulgur,
- 2 db paradicsom,
- ízlés szerint jódozott só,
- bors,
- őrölt pirospaprika

A káposzta torzsáját a Mesterszakács Filéző Késsel kivágjuk, és a káposztát a kivágott résszel lefelé fordítva, 1 dl vízzel felöntve a 2,8 literes Mesterszakács Nyeles Főzőedényben puhára pároljuk. Miután készen van, a káposztát leveleire szedjük, 2-be vagy 3-ba szakítjuk, hogy csinos töltelékeket kapjunk. A húst, a fokhagymát, és a paradicsomot ledaráljuk, majd a 4 literes Frisstálba tesszük. Ízesítjük pirospaprikával, sóval, a Tupperware Asztali Fűszerőrlővel frissen őrölt borssal, majd hozzákeverjük a bulgurt, és ezzel megtöltjük a leveleket. A 2,8 literes Mesterszakács Nyeles Főzőedény aljára darabolt káposztát teszünk, és erre fektetjük a megtöltött káposztákat. Felengedjünk annyi vízzel, hogy éppen ellepje, sóval ízesítjük, és lefedve főzzük, míg a fedőn megjelenik a gőz. Ez után takarékra vesszük az energiát, és 15 perc főzés után el is zárhatjuk, hagyjuk kb. fél órát, hogy az edény energia nélkül dolgozzon.
Ugyanezt készíthetjük bulgur helyett kukoricadarával, vagy rendes rizzsel.

Drénné Icus
Nyíregyházi Területi Képviselet 


Elkészítéshez használt termékek

2,8 L Mesterszakács Nyeles Főzőedény

Tupperware Asztali Fűszerörlő

Konyhaművész Keverőtál

3 liter

Mesterszakács Filéző Kés

atr_recipe