A siker útja
"Miért lettem Csoportvezető?"
Az első ami rögtön megfogalmazódott bennem, hogy ezt a lépést teheti az ember másokért és önmagáért.
Ha a kérdésre igazán megfelelően akarok válaszolni, bizony rá kell jönnöm, hogy több szempont figyelembe vételével döntöttem úgy, hogy fél éves tanácsadói munkám után Csoportvezető leszek.
17 évig óvodában dolgoztam. Motiváltam és tanítottam a gyerekeket, munkám szép volt és érdekes. Életem nem volt unalmas, de a lelkem mélyén tudtam, hogy többre vagyok képes. Tartalmasabb, változatosabb életet szerettem volna. Amikor eljött a pillanat, választanom kellett. A döntésben, hogy Csoportvezető legyek sokat segített a családom, akikre mindig számíthatok. Az a bíztatás, amit Tőlük kaptam, elegendő volt ahhoz, hogy lássam számunkra elérkezett a jövő!
Életünk sok tekintetben megváltozott, egy viszont örök maradt számomra, ez pedig a tanítás. Óvodában gyerekeket tanítottam, Tanácsadóként háziasszonyokat, Csoportvezetőként pedig Tanácsadókat taníthatok. Az elején még nem láttam, de aztán egyre erősödő bizonyossággal rájöttem, ezt nekem találták ki. Az először átélt siker, boldogság érzése lehet, hogy elég ahhoz, hogy az egész életünket besugározza. De sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen élmény felébreszti a vágyat, hogy az ember másokkal is megismertesse ezt. Megvilágosodott előttem, hogy ezt csak Csoportvezetőként tudom megvalósítani. A munkám során fokozatosan vettem észre az óriási különbséget. Elismerés, siker, karrier, mely ennek a munkának az igazi fizetsége, és ez viszi az embert előre.
Csodálatos dolog a célt együtt elérni és együtt sikeressé válni!
Azt láttam rajtuk, hogy együtt örülnek, együtt a kis csapat, s ez nem a hatalom szeretete volt, hanem a szeretet hatalma. Ez fogta őket össze. Aki ezeket a pillanatokat meglátja, átéli, átérzi, abból lesz az igazi Csoportvezető.
Egy Csoportvezető számára az igazi sikert a jó csoport jelenti. A Csoportvezető feladata, hogy sikerre vigye csoportját, és a körülötte lévő Tanácsadókat segítse az egyéni sikerhez. Szép feladat a sokféle embertípust segítséggel, alkalmazkodással, toleranciával, szeretettel összefogni. Ha jól csinálod, mindezt viszonozni fogják.
Soha ne sajnáld a rászánt időt, és energiát, mert ha Tanácsadóid sikeresek, Te magad is az leszel.
Közel 12 éves csoportvezetői munkám alatt mindig is éreztem, hogy jól választottam, jó helyen vagyok ! Tudtam, hogy van még egy lépcsőfok a Tupperes karrierben, de én csak tettem a dolgom. Ez idő alatt több mint 600 érdeklődőnek adtam meg a lehetőséget, hogy ők is kipróbálhassák ezt a tevékenységet. Közülük sokan Csoportvezetővé is váltak.
Munkám jutalmául, részt vehettem minden utazáson, versenyen, csodás ajándékokat kaptam. Bejártam a környező országokat, láttam Párizst, Athént, Londont, Prágát, Berlint, jártam Mallorcán, Törökországban, Belgiumban. Csodás volt látni a Tupperware termékek gyártását Allst-ban, Görögországban.
Úgy éreztem minden vágyam, álmom teljesült és a sikerrel kikövezett utat végig jártam, mikor Tupperware Magyarország Ügyvezető Igazgatója, felkért egy magyarországi Területi Képviselet vezetésére ! Csodás érzés kerített hatalmába, a Budaörsi Területi Képviselet vezetője lettem! A sok tapasztalatot, tudatosságot, lelkesedést, az emberektől kapott szeretetet, most mind átadhatom azoknak a Kollégáknak, akik ezek után hozzánk csatlakoztak és csatlakoznak ! Örömmel adom át a tudást, amit a 12 év alatt szereztem és fejlesztem a mi üzletünket.
Köszönöm Páromnak és lányaimnak, hogy mellettem állnak és köszönöm kollégáimnak, hogy együtt dolgozhatunk, egyetértésben, szeretetben, mint egy igazi NAGY család !
Teljesült az álmom, azt csinálhatom, amit szeretek!
Az embert a nagy pillanatok fogják meg. Kitartó, lelkes munkával, mindenki eléri azt, amit szeretne. Bízz magadban és az út végén ott vár Rád az álom!!!!
Jó utat kívánok Nektek!
Monostori Etus – Budaörsi Területi Képviselet Vezető
Neked is sikerülhet!
Az én történetem egy nagyon hétköznapi esetnek indult...
Édesanyámtól hallottam egy olyan tálról, aminek segítségével nem félnapos program egy kelt tészta elkészítése, s ráadásul még dagasztani sem kell. Mindjárt kértem is, hogy vegyen nekem egyet. „A dolog nem ilyen egyszerű, ezt látni kell! Szervezz egy bemutatót, hogy a saját szemeddel győződj meg róla!” – mondta. Így kezdődött…és ennek már 15 éve.
Több partit is szerveztem, mert nagyon sok minden tetszett, amit ugye GYES-ből nem lehetett egyszerre megvásárolni. Egy idő után, Zicska Judit felajánlotta, hogy legyek Tanácsadó, mert akkor olcsóbban juthatok a mintadarabokhoz. Első kifogásom az volt, hogy nem tudok annyit beszélni. „Nem is kell!”- volt a válasz. Jó! - gondoltam. Addig csinálom, amíg megveszem magamnak olcsóbban azokat a termékeket, amiket szeretnék. (Melyiket ne szerettem volna megszerezni?)
Az igazi fordulatot az első Csoporttalálkozó jelentette, ahol külön jutalmazták azokat a Tanácsadókat, akik minden héten aktívak voltak. Azóta már szállóigévé vált csoportomban is, ami bennem akkor megfogalmazódott: “Amit el lehet érni, azt el kell érni!”. Ez kísérte végig tanácsadói munkámat is. Azóta minden héten volt heti jelentésem. Ráadásul vannak elérhető ajándékok, amiket nem lehet megvenni, csak megdolgozni érte. Ezeket azért sem lehet kihagyni, mert ilyen nincs mindenkinek. S később a jutalékokból vettem újabb edényeket, mellette pedig mindig maradt egy-egy kiscipőre, ruhára a kettő-, és ötéves gyermekeimnek. Egy-két olyan dologra is futotta, amit addig nem engedhettünk meg magunknak. S amikor egy bemutatóra azért nem értem oda, mert két falu között elromlott az autónk, ráadásul mobiltelefonom sem volt, hogy segítséget kérjek, megszületett az új cél: annyit dolgozni, hogy a jutalékból ki tudjuk fizetni az autó részleteit. Sikerült.
Aztán jött az első utazás. Menni szerettem volna, de új munkatársat kellett hozzá keresni. Azt is megszereztem a cél érdekében. Közben rájöttem, hogy milyen jó az, hogy van kivel együtt járnom hétfői továbbképzésekre, megbeszélhetjük tupperes kérdéseinket, ötleteinket, lehet együtt recepteket próbálgatni. Ezután már örömmel bővítettem tanácsadó társaim sorát, hiszem jó volt együtt lenni, ötleteket, recepteket cserélni,
Első Fesztiválomra egy másik Tanácsadó helyett mehettem el. Akkor megfogadtam, hogy ezután mindig ott leszek, s legalább egyszer kint fogok állni a színpadon.
Aztán, több mint 11 éve, amikor megalakult a Budapest 2 Területi Képviselet, Csoportvezető lettem: már nem csak a magam céljaira kellett figyelnem, másokért is felelőssé váltam. Igyekeztem átadni a megszerzett tapasztalataimat, hogy csoportom tagjai is sikeresek lehessenek. Az ő munkájuk is hozzájárult ahhoz, hogy ott lehettem az ország első tíz legjobb Csoportvezetője között, egyre előkelőbb helyen.
Amire pedig a legbüszkébb vagyok - elértem a csúcsok csúcsát a csoportvezetői munkámban, a TUPPERWARE ELIT KLUB első helyezését és 4 évig folyamatosan megőriztem azt. Ez az, ami semmiképpen sem ment volna egyedül, egy fantasztikus csapat állt mellettem és támogatott munkájával. Köszönöm a lányoknak az igazi csapatmunkáért!
2009. április 13., tupperes életem eddigi legnagyobb fordulónapja. Férjemmel együtt átvettük a Budapest 2 Területi Képviselet vezetését. Az új helyzet nap mint nap új kihívások elé állít, de az eddig megszerzett tapasztalat, és a közvetlen munkatársaim odaadó igyekezete mindig segít. Mit sem ér azonban mindez, ha nincsenek mellettünk azok a Tanácsadók és Csoportvezetők, akik mellénk álltak, minket választottak, és akikre számíthatunk. A csoportvezetéshez hasonlóan ez is csapatmunka, ahol egymást erősítve és segítve dolgozunk azért, hogy minél több háziasszony ismerje meg és használja rendszeresen termékeinket.
Köszönöm a hírhozónak, aki megismertetett a Tupperware első edényével, a Háziasszonyoknak, akik lehetővé tették, hogy másokat is megismertethessek azokkal a termékekkel, amikben hiszek, a Tupperware nagy családjának, akik mind szakmailag, mind emberileg segítettek abban, hogy mindezt elérjem.
Ha Te is akarod, Te sem leszel egyedül! Neked is sikerülhet!
Farkas Zsuzsi - Budapest 2 Területi Képviselet Vezető